Meggyógyultam!

Szeptember elején megkaptam a második izotóp kezelést is, most nagyobb dózist mint elsőre. Valahogy sokkal kellemesebben teltek a kórházban töltött napok, ebben biztos nagy szerepe volt annak hogy már másodjára, mondhatni rutinosan csináltam végig.
A kezelés végi SPECT CT azt mutatta hogy nincs áttét sehol illetve nincs már a nyakamban pajzsmirigy szövet sem, ezért nem is kell több kezelés, kontroll három hónap múlva. Nagyon boldogan hagytam el a kórházat és töltöttem el még 10 nap szigorú, 4 nap kevésbé szigorú izolációt mielőtt újra visszaálltam a munkába.
Azóta voltam már a három hónapos kontrollon is pár hete, ami egy vérvételből és tüdőröntgenből állt, ott is mindent rendben találtak, fél év múlva kell legközelebb mennem.
Minden reggel szépen beveszem a pajzsmirigyhormont, ami után fél óráig nem eszem, nem iszom. Emellett napi 1000 NE  D vitamint szedek, ami úgy tűnik elég is mert végre megnézettem a D vitamin szintem is, és ami egy éve még nem volt jó, az most visszatért a normál tartományba. Béres cseppet szedek még, napi 20 cseppet 250 vagy 500 miligramm C vitaminnal. Rendszeresen, heti kétszer kardió ezdésre járok, mert elkezdtem felszedni a kilókat, ami ezzel a mozgással le is állt de nem csak ebben érzem áldásos hatását, talán több lett az energiám is.
A hétköznapokban sokat olvasok, finomakat sütök és főzök, főleg mióta rájöttem hogy ez teljesen kikapcsol. Érzem, hogy megváltoztattak több szempontból is a dolgok amiken keresztül mentem mióta kiderült a diagnózis, és az sem könnyű, hogy egy létfontosságú szerv nélkül kell éljek, főleg hogy mellette tavasszal kiderült édesanyám is rákbeteg, más típus és sajnos eléggé előrehaladott stádium. Rosszabb napokon küzdök, jobb napokon örülök hogy élek, hálás vagyok mindenért és terveket szövögetek. Sosem szabad feladni.

Winning

Izotóp kezelés után

Sajnos, a kezelést fél év múlva meg kell ismételni. Igaz ezt az orvos már a legelején mondta hogy valószínű így lesz, nem akartam elhinni neki.
Most 2 hét táppénz, izoláció, elég magányos dolog. Filmet nézek, olvasok, netezek, horgolni tanulgatok, sokat pihenek.
Egy könyvben olvastam, hogy a betegségünkből a gyógyulásunkig vezető út mindenkinek egyedi és megismételhetetlen és mindenkinek magának kell végigmennie rajta. Csak most érettem meg igazán mit jelent ez. Azt, hogy igazán soha senki nem fogja megérteni azt amin keresztül megyek. A közelébe esetleg kerülhet, de igazán megérteni senki nem fogja. Esetleg a sorstársak. De az ő útjukra ugyanez igaz, ugyanakkor jó tudni hogy az ember nincs egyedül a gondolataival, érzéseivel, mindennapi harcaival. Még ha ezen sorstársak nagy része az óceánon túl is van.

Radioaktív jód kezelés előtt

Négy nap múlva kapom a kezelést. Mivel a tumor 1,3 centi volt ezért kapnom kell. 1 centis tumor fölött ez az eljárás.Nem tudom még hogy milyen dózist kapok, hogy hogy fog rá reagálni a szervezetem, egyelőre azt tudom hogy szerencsés vagyok mert nem kellett abbahagynom a hormonszedést (és egy hónapig alulműködés tünetektől szenvedni), hanem két rekombináns TSH injekcióval (rendkívül drága) fogják felemelni a TSH szintem, majd a második szuri napján ha minden jól megy meg is kapom az 'anyagot' tabletta vagy folyadék formájában. Ezután néhány napig egyedül leszek egy kórteremben míg a sugárzás nagy része távozik, majd lesz egy teljes test scan hogy akinek fel kellett venni a jódot felvette-e, és ha lecsökkent a sugárzásom egy határérték alá haza is engednek. Utána még valószínű pár napig (talán egy hétig is) elszeparálva kell lennem, ezt szüleimnél jobban meg tudom oldani, így ott leszek. Biztos nehéz lesz hogy akkor nem szabad a szeretteim közelében lenni mikor a legnagyobb szükségem lenne rájuk, de nem számít, csak jól sikerüljön a kezelés.
Majd jelentkezem utána.

Így derült ki a betegségem 2.

Mikor kiderült a pajzsmirigyem rosszindulatú daganata, a legnehezebb része az volt, hogy nem tudtam elmondani rögtön a férjemnek mi van velem..ugyanis egy régóta vágyott és tervezett angliai úton volt néhány barátjával. Szerencsére négy nap múlva hazajött. Nem mondom hogy könnyű volt, de mindenkinek jobb volt így, főleg hogy nem rontottam el az utazását. Szerencsére kiment a fejéből hogy azon a pénteken kapom meg a szövettan eredményt, én meg nem is nagyon mondogattam neki mielőtt elutazott. Úgy voltam vele ha jó lesz az eredmény úgyis elmondom neki, ha nem úgyis csak itthon. Legalább volt egy kis időm összeszedni magam mire hazajött. Visszagondolva, azon a késő hétfői estén sikerült úgy előadnom neki mintha csak egy rutinműtét miatt kéne másnap kórházba mennünk. Persze én naiv azt hittem meg is műtenek még azon a héten, de természetesen nem ment ilyen gyorsan. A férjem eléggé odavolt szegény, főleg hogy apukáját pár éve vesztettük el, csontrákban. Féltünk. Nagyon. De ugyanakkor nagyon bizakodtunk, hogy csak megműtenek és kész.
Másnap reggel a fül orr gégész elmondta hogy kiszedi az egész pajzsmirigyet, 3 héttel későbbre kitűzött egy műtét időpontot és beutalókat adott hogy kiderítsük van-e áttét bárhol máshol a testemben. Így ebben a három hétben voltam nyaki MR vizsgálaton, teljes test CT-n és csont izotóp vizsgálaton. Mindegyik negatív lett, csak azt az egy csomót mutatta ki az MR és a CT amiről előtte is tudtunk. Végül bár egy nappal később az elsőként tervezett időponthoz képest, de végre megvolt a műtét is. Amitől igazán akkor féltem mikor felfeküdtem a műtőasztalra, mert egészen addig a többi képalkotó vizsgálat eredményétől tartottam. (A teljes test CT eredménye a műtét reggelén derült csak ki.)

Életem

Betegnek lenni szívás. Krónikus betegséggel élni még nagyobb szívás. Az embernek meg kell szoknia a rendszeres vérvételeket, ilyen-olyan képalkotó vizsgálatokat. És a várakozást. Leginkább a vizsgálatok eredményeire. És a félelmet. Leginkább a rossz eredményektől, a kiszámíthatatlan jövőtől, a jövőtől melyet olyan szépen megálmodtunk és egy pillanat alatt foszlott semmivé. Az ember hamar megtanul harcolni. Nem azért harcolunk mert hősnek születtünk, hanem mert harcolni kell. Csak így lehet belőlünk győztes, de leginkább túlélő.  Szeretnék túlélő lenni. Szeretnék egy hosszú, boldog élet túlélője lenni.

So true!