Augusztus elején mikor a nyakamhoz nyúltam észrevettem egy kis csomót a jobb oldalon, valahol az ádámcsutka alatt, ami addig nem volt ott. Nagyon megijedtem elsőre, a legrosszabbra gondoltam, hogy biztos rák. Felmentem a háziorvoshoz, aki azt mondta biztos egy vírusfertőzés maradványa. Elküldött egy vérvételre, aminek tökéletes lett az eredménye.(Ma már tudom hogy csak egy vérvétel nem tudja feltétlenül kimutatni ha nagy baj van.) Ekkor megnyugodtam, nem is foglalkoztam vele. Eltelt pár hét, majdnem egy egész hónap is talán, bár tökéletesen egészségesnek éreztem magam egy kis fáradtságot leszámítva, a nyakamon ez a valami nem változott, volt egy rossz megérzésem, így végre elhatároztam magam, hogy ennek utána kell járni. Elmentem egy magán endokrinológushoz, aki azt mondta hogy először izotóppal kell megnézni a pajzsmirigyet, majd annak függvényében tud többet mondani. Erre a vizsgálatra szerencsére gyorsan eljutottam, mert ő ezen a kórházi osztályon is dolgozott. Sajnos hideg göb lett az eredmény, ez még aznap kiderült, a legrosszabb ami lehet, mert ez akár rosszindulatú daganatot is jelezhet. Adott hát még három beutalót hogy kiderüljön mi is ez, egy nyaki ultrahangra, egy vérvételre ahol hormonokat néznek, és egy aspirációs citológiára. Ez utóbbi azt jelenti hogy megszúrják egy tűvel, mintát vesznek belőle, ami szövettani eredményt hoz. A vérvétel kivételével (ahol egyébként a hormonszintjeim tökéletesek voltak) a vizsgálatokra 3 hetet kelljek várjak, nem volt előbb időpont. Mit ne mondjak, borzasztó volt, természetesen a legrosszabbra számítottam, rendkívül lehangolt voltam aznap. Valahogy végül összeszedtem magam, normálisan dolgoztam, éltem, nem is nagyon aggódtam a rám váró vizsgálatok miatt. Mikor eljött az ideje elbuszoztam mintavételes vizsgálat miatt a kórházba. Elég sokan voltunk, utolsó előttinek hívtak be. Már gyanús volt hogy a két orvos aki a vizsgálatot csinálta meglepődött a csomóm milyenségén (ultrahangon keresik meg ilyenkor amiből mintát kell venni), és azt mondták rá meglepődve egymás közt, hogy olyan tömör. Na, én ekkor már éreztem ez jót nem jelenthet ha ők is ritkán láttak ilyet. Azt mondták három nap míg eredmény lesz, keressem a doktornőt majd aki beutalt ide. Három nap múlva telefonáltam, a doktornő nem volt a kórházban, nem tudja megnézni az eredményt, hívjam másnap. Másnap felhívtam, kikereste, majd telefonon közölte, hogy rosszindulatú, sajnos. Na, ezt nem kívánom senkinek hogy egy ilyen hírt telefonon tudjon meg. Kérdeztem most mit kell tenni, azt mondta műteni kell. Kérdeztem hogy mikor, azt mondta három hónapon belül, ha gondolom megadja a sebészet telefonszámát... Nem mondanám hogy, ezzel a törődő "segítséggel" amit adott belopta magát a szívembe, nem is kerestem utána (azóta sem, ha egy mód van rá) csak amiatt hogy elkérném ezt a leletet, mikor mehetnék el érte, erre azt mondta leadja a kórház portán, ott átvehetem.
De visszatérve, mikor megtudtam a rossz hírt és letettük a telefont, pár percet ültem, próbáltam felfogni mi is van. A munkahelyen voltam, főnököm már bent volt. Mondom jobb ha gyorsan elmondom neki, behívtam magamhoz, leültem és elmondtam. A kis csomóról már tudott, mert a vizsgálatokra volt hogy munkaidőben kellett mennem. Azt mondta erre a hírre neki is le kell ülnie, kollégám aki a szobatársam aznap épp nem dolgozott, ezért leült mellém, miután megölelt. Az egész olyan álomszerű volt, minta nem is velem történne mintha nem is az én számat hagyták volna el a szavak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése